Keresés ebben a blogban

Betöltés...

2016. május 4., szerda

Képek

Mivel alig van időm élmenybeszámolót írni, így inkább pár fotó: 
annyit muszáj írnom, hogy hihetetlenül extra élmény azt figyelni, ahogy egymással "beszélgetnek" a babyk, mosolyognak és gagyognak egymásnak!!!! Ez az ikres élet egyik csodája:)









Megmaradt gyógyszerek

és akkor még mindig a megmaradt gyógyszerek:

6 doboz clexane 0,4-es
3 doboz clexane 0,2-es
2,5 doboz clexane 0,8-as

Ezek 2017/06, és 2018/07-es lejáratúak.

Crinone 10 darab, teljes doboz

Valakit esetleg érdekelne a dolog? Akkor írjon nekem kteszterbarbara@gmail.com-ra!


Szétnyílt hasizom - rectus diastasis

Mióta is ígérgetem, hogy megírom ezt a bejegyzést a szétnyílt hasizomról....egyszerűen tényleg semmire nincs időm. Pedig úgy örültem, hogy sokan olvastátok a legutóbbi bejegyzésemet is! De most nekiültem, és megírom...vagyis, Anna éppen elkezdett sírni, szóval kis szünet, de ma akkor is befejezem!

Szóval én Istivel való terhességem során, illetve utána sem hallottam soha a szétnyílt hasizom fogalmáról. Mondjuk, akkor szükségem sem volt erre. Most már a terhesség során az ikres fórumon többen is mondogatták ezt, így kb képben voltam, hogy mit is jelent. Márpedig erről mindenkinek képben kellene lennie!!!! Ezért is akartam ennek egy külön bejegyzést csinálni. Ugyanis történt egy barátnőmmel, hogy ő sem hallott erről, és elkezdett komolyabban edzeni, hogy végre leolvassza magáról a plusz kilókat. Mondja nekem, hogy hiába edzek, egyre rosszabb a hasam, egyre nagyobb, pedig fogyok is. Nekem rögtön eszembe jutott, amiket a szétnyílt hasizomról olvastam, és mondtam neki ezeket, ő persze nem tudott erről. Kiderült, hogy bizony nagyon-nagyon szét van nyílva szegénynek a hasizma, és a sok torna nemhogy segített volna, hanem épphogy rontott rajta! Ezért kell képben lenni, mert ha nyitva van, akkor bizony nem mindegy, hogy az ember hogy és mit sportol, nehogy még rontson is a helyzetén. Amúgy nem tudom hogy az én szemem állt e rá erre jobban, vagy mostanában tényleg néha lehet erről olvasni, de pár helyen már szembejött a téma. Szerintem a dokiknak, vagy a védőnőnek, vagy valakinek azért el kéne mondania az anyukáknak, hogy ez bizony elég gyakran előfordul, és hogy figyeljenek oda rá.

Hogy mi is ez?
"A magyarázatot az egyenes hasizommal kell kezdenünk, mely a bordák külső felszínén ered és a szeméremcsonton tapad. Az egyenes hasizomból (rectus abdominis – az ábrán 4 részre osztva) kettő van, közötte pedig rugalmas kötőszövet (linea alba) van. A terhesség során (vagy erős túlsúly miatt) a hasunk növekszik, így a függőlegesen elhelyezkedő kötőszövet függőleges irányban nyúlik, vízszintes irányban tágul.
10833643 10205214404297428 1436139274 n

Az esetek 90 százalékában szakad a kötőszövet és rés keletkezik a két izom között. Fontos hogy nem az izom szakad hanem „csak" a kötőszövet! 1 ujjnyi szétnyílás még nem gond, mert akkor még minden funkcióját el tudja látni a hasizom (hogy milyen funkciói is vannak? Csak néhány a sok közül: A hasizom dolgozik ha futsz, ha lélegzel, ha a kezedet emeled, ha előre vagy hátra hajolsz, tüsszentesz, pisilsz stb.) 2-3 ujjnyi szétnyílással már érdemes foglalkozni és speciális gyakorlatokkal erősíteni a has és a törzs izmait, mert így olyan komolyabb problémák előzhetőek meg, mint a sérv, az inkontinencia, vagy a derékfájás. A speciálisan erre a célra szolgáló gyakorlatokkal pár hét alatt visszamehet 1 ujjnyira a szétnyílás. Fontos tudni hogy ha egyszer már szétnyílt akkor az nem záródik vissza teljesen, 1 szűk ujjnyi rés mindig marad, de ez nem okoz problémát. 
Ha az hasizom sérül – akár szétnyílik, akár csak fokozottan megnyúlik – sajnos nem tudja ellátni ezt a támasztó feladatot, amely megnehezíti az anyukák életét, hiszen a várandósságnál is nagyobb terhet ró a testre a szülés utáni időszak, például amikor a babát emelgetjük ki-be a kiságyból. Amíg nincs probléma, észre sem vesszük, milyen gyakran dolgozik a hasizom ;) A fokozott terhelés miatt azonban komoly betegségek is kialakulhatnak (pl.: sérv, inkontinencia), melyek mellett az esztétikai szempontok eltörpülnek.
Azonban ha megtanuljuk helyesen használni az izmainkat, illetve megfelelő gyakorlatok segítségével megerősítjük őket, akkor az izmok közötti rés minimálisra csökkenthető, így újra tökéletesen funkcionálhat."

Hogy állapítsuk meg, hogy szétnyílt-e a hasizmunk?

Egyszerűen ellenőrizhető, hogy fennáll-e ez az állapot. Feküdjünk le hanyatt, a két lábunkat térdben húzzuk fel hajlítva, a talpainkat tegyük a talajra. Emeljük fel egyszerűen a fejünket, mint egy alap hasizomgyakorlat végzése közben és az egyik kezünket köldök tájékban úgy, hogy a tenyerünket lássuk, meg kell próbálni besüllyeszteni a hasunkba. Így lehet megállapítani, hogy megtörtént-e ez a kötőszöveti szétszakadás. Érdemes meghatározni, hogy hány ujjnyira van nyitva az egyenes hasizom, illetve köldöktől viszonyítva felfelé a mellkas irányába és lefelé a szeméremcsont felé is mekkora a szétnyílás folytonossága.
Az, hogy kialakult a rectus diastasis, teljesen független attól, hogy mennyire volt edzett vagy edzetlen a terhesség előtt a hasizom. Nincs rá statisztika és megelőzni sem lehet.

Na és akkor a személyes tapasztalatok: az ikerek után bő 3 ujjnyira nyílt szét a hasizmom köldöktől felfele és lefele is :(. A témában mindenki a loveyourbelly tanfolyamot javasolta, és beszéltem is a hölggyel aki tartja, de ő azt mondta, hogy majd 12.hét után hívjam újra, addig várjak. De én nem szeretek várni, utálom, ha valami nincs rendben, és tenni szeretek érte, már ha lehet. Ajánlott egy barátnőm egy kedves gyógytornászt itt a közelben a kerületben, és hozzá mentem el 6. héten. Ő megmutatott egy gyakorlatsorozatot, amit azóta is minden nap, minden reggel megcsinálok. Ez akkor még 50 perc volt, most már 35-40 perc alatt megvagyok vele. Először brutál izomlázam volt tőle, mostmár annyira nincs, de azért érzem, hogy dolgoztam. A legnehezebb talán nem is a gyakorlatok elvégzése, hanem időt találni arra, hogy ezt megcsináljam. Mert három gyerek mellett abból van a legkevesebb. Emiatt korábban kelek, mondjuk a fejés miatt úgyis felébredek, és amíg mindenki alszik van egy kis időm magamra, és gyorsan, még hálóingben, álmosan a fejés után ledobom magam a matracra és csinálom. Csinálom, mert nagyon szeretném elkerülni a műtétet. Mert bizony ez a műtét fájdalmas, és elég nagy műtét, és jó nagy vágással is jár, csípőcsonttól csípőcsontig. Szóval motiváció az van! És most már 8 hét hasizmozás után elmondhatom, hogy köldöktől lefele teljesen visszazárt az izom, felfele még van 1 szűk ujjnyi rés. A köldöknél még kicsit több, mert sajnos egy kis köldöksérvem is van. Ha le tudnék dobni pár kilót akkor lassan kis túlzással persze látszanának a kockák a hasamon, mert komolyan nagyon jól megerősödtek az izmok:). A rossz az, hogy ez egy életre szól, ha nem is minden nap, de heti 3x-4x meg kell csinálni a gyakorlatokat, mert sajnos ez vissza tud nyílni. Szóval az biztos, hogy megéri tornázni, mert komoly eredményeket lehet elérni vele! Sajnos a bőr is meglehetősen kinyúlt az esetemben, de bízom benne, hogy azért jobb lesz az még, csak idő kell neki... - mostmár tudjátok, hogy az a kicsi időm is ami van reggel, az alvásomat beáldozva mire megy el: hasizmozásra. Fontos nagyon, hogy szakember mutassa meg, hogy milyen gyakorlatokat lehet és javasolt csinálni, mert ha nem így tesz az ember, akkor sokat árthat vele ha csak úgy belekezd valami tornába!

2016. április 11., hétfő

Rohannak a hetek....

Tudom nagyon eltűntem, és ezer éve nem írtam....pedig akartam, és akarok folyton, de a három gyerek, az bizony ténylegesen kitölti minden napom minden percét, de nagyon élvezem!!!!!
Anna és Attila hatalmasat nőttek, Attila már 6300g, Anna pedig 4500g. Nagyon jó kisbabák! Attila hasfájós volt az elején, így a szélcső és a colief cseppek jó barátunk lettek, de mostanra kezd ez is teljesen elmúlni, ez inkább csak az első 6-8 hétre volt jellemző. Már egy bő hete elkezdték átaludni az éjszakát, ami fantasztikus, így mostmár nem mint egy zombi mászkálok napközben végre. Persze a sok teendő estére így is azért kimerít, és miután minden Törpe elaludt én is bedőlök az ágyba mint a fejsze, és már alszok is, de ezt vártam....emlékszem terhesen hányszor elátkoztam már a kanapét amin az utolsó heteket töltöttem, na most jóformán nincs időm leülni rá, kivéve amikor etetek. Hála az Égnek egész sok tejem van, napi 1x, maximum 2x kell kipótolni tápszerrel, a többi anyatej, aminek nagyon örülök, és mivel nagyon elégedett vagyok. Istivel kicsit rá voltam párázva erre az egészre azt hiszem, és az volt bennem, hogy ha tápszert kell kapnia akkor nem is vagyok jó anya, így aztán a tej is küzdősebb volt nála, mindenféle more milk kapszulákat szedtem, stb...most nem érzem ezt, és talán ennek köszönhetően van is ennyi tej. A gyerekorvos is mondja mindig, hogy ennyi anyatej az bőségesen elég az immunizációhoz, szóval nyugodt vagyok, és ez a legfontosabb ehhez! Legtöbbször fejek, van egy madela dupla fejőgépem, ami szuper gyors, és így egyszerre cumisüvegből etetem Őket. Annak ellenére hogy ilyen sokat cumisüvegeznek azért ügyesen szopiznak is, és amikor nyugisabb, és van több időm, és nem épp egyszerre ordítanak az éhségtől, akkor szoptatok is. Az egyszerre szoptatás nekem nem megy, így azt nem erőlettem. Ennek talán az is oka, hogy az egyik mellemben kb fele annyi tej van, de ez már Istinél is így volt.  Mindketten rengeteget mosolyognak, és olyan kis okosan néznek, figyelnek. Isti hangját különösen figyelik, Anna főleg, ő úgy forgatja a kis fejét, ha Isti ott beszél a közelben hogy hihetetlen. Isti még mindig nagyon aranyos és kedves velük, persze van benne féltékenység is, ez leginkább úgy jelentkezik, hogy "túlszereti" őket, jellemzően etetéseknél jön oda, és nagyon puszilgatja, simogatja a tesókat....de azt hiszem emiatt nem panaszkodhatok, ez igazán a legenyhébb formája ennek a dolognak.
Jaj annyi de annyi mindent terveztem hogy írok, aztán ahogy rohannak a hetek már a felét elfelejtem...amúgy jellemzően mindent elfelejtek, mintha lyukas lenne az agyam, szerintem minden kapacitását kitölti mostanság, hogy ki mikor evett, mikor kakilt, és ilyen kis finomságok.
Az hogy Isti nem ment oviba még, csak ősztől szerintem nagyon jó döntés volt. Mindenféle betegség nélkül átvészeltük idáig, ezt most persze lekopogom, és talán a lelkének is jobb így. Nekem persze sokkal nehezebb, mert a Kicsik mellett azért lenne időm, amíg alszanak, na de Istit akkor is le kell foglalni, s szórakoztatni kell, így a sok segítség, a nagymamák, amikor jöttek akkor főleg ehhez kellettek. Emiatt különösen örülök a jóidőnek végre, így sokat vagyunk játszótéren, vagy sétálunk, akkor Anna és Attila alszik, Isti meg boldogan szaladgál és játszik. A segítség nagyon kell, és hála Istennek, hogy van is, mert különben képtelenség lenne elmenni boltba(bár így is onlione shopping van főleg), vagy ezt azt intézni, mert hát 3 gyerekkel csak nem indulok neki egy ilyen programnak. Néha van egy-két kettesbeni programunk is, egy színház vagy vacsora, és az meg fantasztikus, igazi feltöltődés! Nagyon büszke vagyok a nagyikra, és a tesómra is, mindenki gond nélkül vállalja be a 3 gyerekre vigyázást, ha arról van szó - szóval jó dolgunk van, mert szívesen jönnek és mindig számíthatunk valakire, ha szeretnénk!  Már párszor volt, hogy nekiindultam átmenni egy barátnőhöz a "kis" családdal, gyerkőcök, plusz kutya egyedül...és egész jól megy, egyre rutinosabban :)) -  Isti miatt főleg kellenek a programok, szóval továbbra sem vagyunk azok az otthon ülők! Többször volt már, hogy sétáltam a Duna parton az ikerbabakocsival, Istivel és Rupival, és kaptam elismerő megjegyzéseket, pillantásokat, hogy micsoda szép család, és hogy milyen ügyes vagyok, hogy így egyedül kimerészkedek velük, és ez olyan jól esik!
Csodás kimondani is, hogy 3gyerekem van!!!! Boldog vagyok és büszke rájuk nagyon. Csodás érzés, hogy van köztük egy kislány is, olyan jó hogy ennek is részese lehetek a fiúk mellett. Ami a legnehezebb szerintem, és amit sokszor nehezen élek meg, hogy nincs elég időm. Nincs elég időm Rájuk. Istit mikor kicsi volt álmában is nézegettem, és gyönyörködtem. Most ez más, más mert ketten vannak, és más mert itt van Isti is. Attila kiharcolja magának a figyelmet, ő erőszakosabb, és többet sír, szeret kézben lenni, őt sokszor magamra is kötöm. Anna viszont nagyon türelmes, minden jó neki, tényleg csak akkor sír, ha már nagyon éhes, és mindig vidám és mosolygós. Emiatt viszont sok nap eltelik úgy hogy vele alig foglalkozok, mert a két fiú lefoglal teljesen, és Annát szinte csak etetem és büfizetetem. Emiatt aztán lelkiismeretfurdalásom van, utána másnap igyekszem többet lenni vele, akkor meg másra nem jut elég figyelem, szóval így megy ez. Azért most hogy már inkább 3,5-4 óránként esznek javul a helyzet, de az első hat hét az olyan volt, hogy csak csináltam a feladatokat, csak csináltam, és alig éltem meg a csodáját ennek, mert arra nem volt idő....pedig ki kell élvezni, mert nagyon gyorsan nőnek!
Érdekes dolog megfigyelni így a családban, hogy van-e a nagyszülőknek, stb kedvence a gyerekek közül. Én abszolút látok ilyet, elég sok mindenkinél, ami olyan furcsa érzés anyaként, mert én tényleg mindegyiküket ugyanúgy szeretem...jó persze Isti 3 év előnyben van, de akkor is most már úgy érzem odavagyok mindenkiért. Mondanom sem kell, hogy Isti és Anna a két kedvenc, és Attila az aki kicsit kiszorul a figyelemből néhány embernél, biztos csak amiatt hogy ő második fiú, meg mert talán sírósabb, nehezebb eset...emiatt aztán az anyatigris szívem extrán odafigyel rá, és úgy érzem már most különleges kapcsolat van köztünk, olyan jól megértem őt. Rengeteg ilyen új élményt és érzést ad maga az a tény, hogy több gyerekünk van! 
Két dolognak mindenképp szánnék egy külön bejegyzést: egyrészt a tejláznak, ami brutálisan kemény és sokkoló élmény volt, mert sajnos volt benne részem most. A másik pedig amiről kevesen tudnak szerintem, a szétnyílt hasizom, és a küzdelem, ennek helyreállítására. Ezek talán hasznosak lehetnek mindenki számára. Szóval igyekszem mihamarabb megírni ezeket, és nem eltűnni megint ilyen hosszú időre.
Annyi mindent írhatnék még, de mennem kell, mert ebédidő, és etetés, és megint mindenki egyszerre éhes.... - egy a lényeg, nagyon boldog vagyok, és hálás azért hogy 3 ilyen kis Csoda itt van velünk!

2016. február 12., péntek

Császár folyt., kórházi napok

Nem könnyű időt találni írni, pedig nagyon le vagyok maradva:) - na de folytassuk onnan hogy:

6 órakor István értük ment a csecsemő osztályra, és szépen lefürdetve hozta is őket. Ekkor beszaladt anyu,apu és a tesóm egy 5 percre csak épp rájuk nézni, mert annyira kíváncsiak voltak. Ekkor már kezdett kimenni az érzéstelenítés, elkezdtem érezni a lábam, és sajnos ezzel együtt azt is hogy fáj....
A Kicsiket próbáltuk mellre tenni, de így kiterülve, úgy hogy tilos felemelni a fejemet nem volt ez egy könnyű mutatvány, de akárhogy is nagyon jó érzés volt, hogy ott szuszognak rajtam:). Még apósom is beszaladt egy 5 percre megnézni őket, szóval zajlott az élet rendesen. Én anyu szerint elég zöld voltam, de ez nem csoda, mert azért sok vért vesztettem, és kapásból nagyon alacsony szintről indult ugye a hemoglobinom. Vérátömlesztési határétéken voltam, de szerencsére megúsztam ezt. István olyan 7-fél8 fele ment haza, akkor vitte vissza a Babyket is a csecsemőre. Szerencsém volt, mert a szülésznőm pont éjszakás volt, így ő még kihozta őket mégegyszer olyan fél10 fele. Minden perc csoda volt, amikor ott voltak, és akkor legalább el is felejtkeztem arról, hogy közben már eléggé fáj.
Ami a fájdalmat illeti nagyon szar volt igen, de azért annyira nem volt durva mint egy természetes szülésnél a kitolási fájások....a legrosszabb az volt, amikor bejöttek és nyomkodták a hasamat, hogy jöjjön ki a vér, és húzódjon össze a méh. Na az borzalmas volt, de ez nyilván csak 1-2 perc volt mindig, kb összesen 6-7x. -kaptam sok oxytocin injekciót is, ez után is eléggé fájt, de mindig kértem fájdalomcsillapítót is, így kicsit jobb volt. Igazából szerintem ez így a legjobb volt, hogy délután volt a műtét, mert jött az este gyorsan, és bár nem volt egy álom éjszakám, de azért picit aludtam is, és valahogy így jobban elment az idő. Este kaptam egy "koktél" injekciót ilyen éjfél fele, meg akkor kicserélték a lepedőm, lemostak kicsit, és ennek hatására tudtam pihenni kicsit. A szobatársamnál kint volt a kisbabája éjjelre, de olyan jó kis gyerek volt nem is sírt egy picit sem. Sokat ittam, nagyon sokat, tudtam, hogy az fontos, és amikor már éreztem a tagjaimat elkezdtem próbálkozni az oldalra fordulásokkal. Ezt többen tanácsolták, hogy így edzem magam a felkelésre. Kb egész éjjel forogtam, erre arra, na persze ahogy bírtam, de egyre jobban ment. 5kor jött a nővér, kivette a katéterem, és mondta, hogy akkor most fel kéne állni. Szépen felültem, és fel is álltam, elmentem a csapig, arcot és fogat mostam. Nem is a fájdalom volt a legrosszabb, hanem, hogy szédültem kicsit és ilyen majdnem elájulok érzésem volt. De megcsináltam! A nővér is mondta, hogy nagyon ügyes vagyok, különösen hogy más ilyen vérképpel a fejét sem tudja megemelni. 6kor jött a szülésznőm, hozta a Piciket, próbálgattuk a szoptatást, öleltem, puszilgattam őket. Aztán visszavitte őket, és nekivágtunk egy pisilésnek. Messze volt az a wc, de sikerült kimentem, bejöttem, mondjuk majd elájultam mire az ágyamhoz értünk. Ekkor mondta a jóhírt, hogy lehet hogy délelőtt át tudok költözni egy egyágyas szobába, aminek nagyon örültem!
9kor jött anyu, vele elsétáltunk és kihoztuk a Kicsiket. Én alig bírtam ülni is, mert nagyon elájulhatnékom volt. Mondták, hogy tegyek fel hasszorítót, úgy könnyebb lesz, de persze amit bevittem, ami anno Istivel volt, az nem jött rá az óriás hasamra. Anyu kiment és hozott egy nagyobbat. Tényleg segített. Valahogy ez összetartott, és ezzel egész jól fel tudtam állni. És kellett is, mert költözhettünk az egyágyasba. Jól elfáradtam ebben az akcióba, de sikerült :)! És nagyon jó volt a kis külön szobában. 
A hasam ekkor még ijesztően nagy volt, azóta sokat ment vissza, de még azért van. Kilókat nézve 1hetesen 3kg van rajtam, ami szuper, de küllemre azért rohadtul nem vagyok elégedett. A bőr brutál lóg a hasamon, és ilyen undorító ráncos. Csak jobb lesz remélem, mert ez így siralmas:(((, na de ennek majd egy külön bejegyzést is szánok. 
Anyu egész délutánig bent volt velem, amikor pedig jött István, anyósom és Isti!!!!!
Annyira vártam a NAGY TALÁLKOZÁST. Istinek tetszettek a Kicsik, mondta hogy cukik, nevetett rajtuk ahogy hangokat adtak ki, fogta a kis kezüket, de leginkább nekem örült. És borzalmas volt, amikor haza kellett mennie, és én nem mehettem, ő nem maradhatott, sírt, nagyon sírt, és már én is sírtam....szerintem ezt a tesós dolgot még ott sem igazán fogta fel, kb a hasamra is adott puszit, pedig mondtam neki, hogy mostmár nincsenek ott bent, hanem itt vannak kint. Máskor is szokott nagyszülőknél lenni, és szeret is ott lenni nagyon, de valahogy tudta hogy ez most más, és egészen megviselte a dolog. Akkor nem sírt többet, de nem is hoztuk be többször. Viszont mióta hazajöttem csüng rajtam, nem enged sehova sem, ha a kabátom fele megyek már jön, rohan, és mondja hogy nem mehetek, és csak velem akar minden programot. Most már lassan három hét telt el, most kezd kiengedni ebből. De a szeretet ami köztünk van, valahogy más szintre emelkedett, csomószor csak jön megölel, megpuszil, közli, hogy szeretlek Anya, vagy fogja a kezemet - egyszerűen imádom. A Kicsikkel nagyon kedves, soha nincs egy rossz szava sem, puszilja őket is, simizi, énekel nekik ha sírnak, részt vesz mindenbe, nézi a pelusozást, kéri hogy tegyük őket az ölébe - szóval álomtesó, egyenlőre féltékenység nélkül. Reméljük ez kitart!
Na de visszatérve a kórházi napokra: jött sok látogató, gyorsan elment az a pár nap nagyon amíg bent voltam. Csomó váratlan látogatóm is volt, ez kevésbé volt vicces, de valahogy mindenki mindenkije akkor szült, és akkor már hozzám is beugrottak...A fájdalmaim tényleg napról napra javultak. A pozíciok változtatása volt a legfájdalmasabb, de azért ment simán. Első napokon estére mindig brutál bedagadt a lábam, de mondták hogy ez gyakori, ne ijedjek meg. Utolsó ket este beindult az éjjeli izzadásom, ami Istinèl is volt. Ez azóta is van, rohadt kellemetlen, de ez a tejjel függ össze, ami viszont szuper hogy van. A dokim fantasztikusan jófej volt, minden nap bejött, megnézett és ami a legszimpatikusabb, hogy a Kicsiket is megnézte, egyeztetett a gyerekorvossal a hogylétükről, szóval nagyon figyelmes volt, de tényleg, igazán éreztem hogy végig törődik velünk amíg bent voltunk. Éjjelente leadtam mindig a Babyket, hogy tudjak pihenni és regenerálódni, felkészülve így az itthoni napokra. Utolsó este jó csúnyán nézett rám már emiatt a csecsemős néni, be is szólt, de én ezt így láttam a legjobbnak, mert kellett hogy erőt gyűjthessek, szóval nem engedtem eltántorítani magam. 
A hazajövetel nem úgy alakult ahogy azt álmaimban mindig is képzeltem, sajnos a férjem nem tudott értünk jönni, mert fontos tárgyalása volt, így apósom jött helyette. Tök aranyos volt, és minden rendben ment, csak hát nyilván ilyenkor azért a párjára vágyik az ember leginkább. Meg így aztán rengeteget pakoltam, mert hát mégsem éreztem normálisnak hogy apósomat kérjem meg, hogy a hálóingeimet, meg egyebeket összepakolja, szóval mindent megcsinaltam, neki már "csak" cipekednie kellett. Így a Babyk első útjukat a nagypapával tették meg:))). Azert császár sebbel ez nem kis meló a két baby mellett, jól le is fáradtam mire hazaértünk. Otthon aztán Isti fogadott minket, úgy örülünk egymásnak!!!!! 
...mire sikerült befejeznem ezt a bejegyzést már 3,5hetesek Anna és Attila. Mióta kibújtak tényleg rohan az idő, nem úgy mint a kismama hónapok alatt.  Nagyon sok mindent szeretnék írni az első hetekről, napokról...egyszer reméljük utolérem magam:))).  

2016. február 5., péntek

A szülés

Először is nagyon szépen köszönjük a sok kedves jókívánságot, nagyon jól esett!
Annyi, de annyi mindent szeretnék már írni, de nem mondom, hogy jól állok idővel....három gyerek az három gyerek - de úgy élvezzük!
Na de haladjunk szépen sorban, először a szülésről:

Hétfő reggel korán keltünk, Isti valamiért nem aludt sokáig. A megelőző hétvégén nagyon sok mindent csináltam magamhoz képest, voltunk étteremben, sétálni, szóval tényleg tettünk vettünk, mert hát lelkileg már úgy voltam vele, hogy ha jönni akarnak, hát jöjjenek. Rettenetesen aludtam amúgy, szinte már alig aludtam pontosan, iszonyat gyomorsavam volt, ébren mászkáltam éjjel, ittam, ettem, pisiltem óránként, forgolódtam.... Egyszer csak csengettek, a babysitter volt, el is felejtettem, hogy megbeszéltem vele, hogy jön. Megérkezett és közölte, hogy ő azt álmodta, hogy addig indul be a szülés, amíg itt lesz nálunk. Én csak nevettem, hogy áááááh, mostmár tuti szerda lesz ebből. Örültem neki, hogy jött, legalább játszik Istivel, én meg pihenhetek gondoltam, István úgyis elment az irodába. Le is feküdtem a hálószobába kicsit, talán aludtam is egy fél óra, órát. Amúgy tény, hogy hideg frontot sosem éreztem, de a meleget igen...és most jött a meleg. Fájdogált a hasam, egész erősen fájt, de inkább azt gondoltam megint nyomnak valamit a Bentlakók, valahogy nem is gondoltam a szülésre, mert azt hittem, hogy biztosan szerdán fog ez velünk majd megtörténni, ahogy az tervezve volt. Egyre jobban fájt. Na mondom felkelek, és pisilek egyet, mert akkor biztos megkönnyebbülök, lesz helyük jobban. Kimentem és látom, hogy teljesen átázott a carefree betét, még a bugyim is vizes alatta. Biztos voltam benne, hogy ez az, ez bizony magzatvíz! Hívtam a férjem. Felvette a telefont, mondja Hello, mi a helyzet? erre én, mondom, Szia, és Nálad?  - hogy miért nem böktem ki rögtön azt nem tudom, majd mondja: Azt hittem azért hívsz! Már mindig úgy megijedek, ha hívsz. Erre mondom neki, hogy Szivem, most tényleg azért hívlak, azt hiszem folyik a magzatvíz. Mondta, hogy indul haza, és nagyon örül! Mondtam neki, hogy még hívom a szülésznőt, hogy ez tényleg az-e, persze biztos voltam benne, hogy igen, de ilyenkor bizonytalankodik az ember.
A szülésznőm mondta, hogy tegyek be papírzsepit, nézzük meg hogy ázik át, csörögjek újra tíz perc múlva. De én ehelyett beszálltam a tusolóba, hajat mostam meg ilyenek. Mikor kiszálltam már intenzívebben folyt a lábamon. Hívtam a férjem, hogy szóljon anyósomnak is, jöjjön, mert menni kell. Hívtam újra a szülésznőt, mondtam, hogy ez tuti magzatvíz. Megbeszéltük, hogy egy, másfél óra múlva találkozunk a szülőszobánál, ő hívja Baltschik dokit is. Még pakolásztam pár dolgot, illetve Istinek is összepakoltam. Hamarosan megérkezett a férjem, nagyon boldog volt, mert ő ezt így szerette volna, hogy magától induljon be. Én kicsit féltem, vagy inkább nagyon, de nem mutattam semmi ilyesmit Isti miatt. Hamarosan megérkezett anyósom és apósom Istihez, mi meg indulásra készen voltunk. Még megölelgettem jól Istit, és indultunk. Felhívtam anyut, mondtam neki is hogy megyünk szülni. A kocsiban már kicsit kiengedve az addigi tartásomból picit elpityeregtem magam. Hamar megérkeztünk, és mentünk fel a szülőszobára. A szülésznőm, Kati még nem ért be, de megkezdtünk egy ctgt. Aztán hamarosan jött Kati is, átvette a dolgokat. Nem sokra rá ott volt Baltschik doki is, még egyszer kérdezték, hogy akkor a természetes úttal ne is próbálkozzunk, ugye? Hozzáteszem fájások sehol sem voltak....mondtam hogy ne, startoljon a császár. Milyen jó hogy így döntöttem! Hiszen Anna volt az A baba, és 1 kgval kisebb volt! Igy nehéz dolgom lett volna.  Bementünk egy szülőszobába, ott levetkőztem, a doki megvizsgált. Mondta, hogy ez bizony tényleg magzatvíz, és hogy intézi a műtőt. Közben kértem, hogy ha lehet intézzenek egyágyas szobát. Mondták, hogy ez sajnos esélytelen, mert a frontok miatt annyian szültek meg, hogy nincs is hely szinte az osztályon, nemhogy egyágyasban. A legjobb amit intézni tudtak az egy kétágyas fürdő nélküli szoba volt. (szerencsémre, és a dokim és szülésznőm közbenjárásának hála másnapra mégiscsak kaptam egy egyágyast!!!) Bejött közben az anesztes doki, aki egy kedves fiatal lány volt, és mint kiderült a nevem alapján ismertük is egymást, egy távoli rokonunk felesége volt. Nagyon aranyos volt, átbeszéltük a spinált. Aztán egyszer csak jött a műtősbácsi, és bevitt. István elkísért a bejáratig. Újítás a Jánosban, hogy apuka is bejöhet a császárra. Mondjuk az én drágám nem akart, és a dokim sem díjazza ezt, így ő leült kint a kis barna apuka fotelben.
Nagyon barátságtalan amúgy ez a műtő. Nagy, régi szürkés padló, valahogy olyan rideg egy hely. Jó érzés volt, hogy az anesztes doki ismerős. Kedvesen beszélgetett velem, és mondta, hogy akkor hajtsam előre a fejem, szúrja a spinált. Szúrta, de nem sikerült, majd szúrta újra, megint nem, és megint és megint és megint...Már senki nem akarta elhinni, hogy még mindig nem sikerül. Én is kezdtem bepánikolni. Bár az sem kellemes, hogy vagy 10x gerincen szúrnak, de ez érdekelt a legkevésbé, azon kezdtem aggódni, hogy mi lesz ha nem sikerül?!!? Imádkoztam hogy menjen már, de nem ment. Kérdeztem, hogy ilyenkor mi van, mondták, hogy ha nem sikerül, akkor altatás. Na ezen még jobban kiborultam, mert ezt nagyon nem akartam. Hívtak végül egy másik dokit, egy gyakorlottabbat. Neki elsőre sikerült beszúrnia, megéreztem azt a bizonyos villanást a lábamban, és tudtam, hogy sikerült. A szülésznőt kiküldte a dokim szólni a férjemnek, hogy ne aggódjon, még csak most fogjuk elkezdeni. István mondta utólag, hogy ekkor hátradőlt, hogy nyomkodja kicsit a telefonját, mert még tuti sok idő, nem hitte volna, hogy kb 5 perc múlva már hallja felsírni a gyerekeit. Engem hátrafektettek, lekötöztek, és jött a dokim, aki már szintén türelmetlen volt, és végre nekilátott. Kérdezte miket érzek, mondtam hogy csak kis matatást. Mindeközben szerintem a stressz miatt, hogy nem fog menni a spinál kicsit rosszabbul lettem, így oxigént kaptam maszkból. Aztán pikkpakk hallottam, amint mondják, hogy ez egy kislány, majd valaki hogy egy kisfiú, aztán a dokim mondja, hogy nem, ő egy kislány, azaz Anna. Nem sírt túl hangosan, de sírt, jobban mint ahogy anno Isti. De sokat ezen gondolkozni nem is tudtam, mert rögtön jött egy újabb felsírás, na ez már aztán erős volt, ő volt Attila. A fejemnél mindeközben az anesztesek mondták, hogy szép nagy babák. Vitték ki őket lemérni. Hihetetlen, de annyira megkönnyebbültem, és itt most nem lelkileg, hanem testileg értem, miután kivették őket. Mintha addig alig lett volna levegőm háton fekve, de most iszonyatosan megkönnyebbültem és fellélegeztem. Lehet ezt csak beképzelem, nem tudom így volt-e, de érdekes érzés volt. A babák kivétele hihetetlen gyorsan meg volt, nem is hittem el, és semmit de semmit nem éreztem belőle. Nagyon jó élmény volt. Aztán mondta a dokim, hogy most összeraknak engem, ez több idő lesz úgy készüljek. De gyorsan elment ez a negyed óra, húsz perc is, mert kb ennyi volt, hiszen közben behozták Annát először, mondták a méreteit, 2450g, 50 cm. Elégedett voltam. Megpuszilgattam a kis magzatmázas fejecskéjét. És már ott állt mögötte Attila is a másik szülésznő kezében, na az ő méretein le is döbbentem 3300g, 54 cm, azon meg pláne hogy ekkora a különbség, erre nem számítottam. Ő is kapott pár nagy puszit, nagyon jó érzés volt a kis ragacsos arcukat puszilni, odabújni. Aztán mondták, hogy most viszik Őket Apukájukhoz. Boldog voltam, hogy minden rendben velük. Az ismerős anesztes dokinővel beszélgettem, jól teltek a percek. Egy ilyet hallotam csak a műtétből, hogy az egyik doki kérdezte a dokim, hogy mi az ott, a lépe? Aztán mondta a dokim, hogy nem, az egy hasizom....hamar végeztek, gratulált a dokim, és jött is műtősbácsi, átemelt a tolós ágyra, és elindultunk kifele, ahol ott volt a férjem a kicsikkel. A szülésznő elvette a Pindurokat Tőle, és elindultunk vele és a műtősbácsival a szobám fele. Mondták, hogy feküdjek, a fejem ne emeljem meg, hamarosan láthatjuk újra a Kicsiket. A férjem képeket mutogatott amiket akkor csinált. Kicsit kipakolászott, és hirtelen megérkezett a szülésznőm a két kisbabánkkal: de örültem nekik!!!!!! Annának 9/10-es lett az Apgarja, Attilának 10/10-es. Odaadták a kezemben mindkettőt!!!! Le is fotózott velük István, ahogy egyik oldalamon egyik, másikon a másik fekszik. De jó érzés volt!!! Aztán egy fél óra után elvitték őket vizsgálatokra, fürdetésre, de utána mondták, hogy 6ra István értük mehet a csecsemős osztályra.
Innen folyt köv., felsírt Attila, Isti meg éhes..... maga a császár ezidáig csodás élmény volt, még a kis spinális nehézségekkel egyben is. Csoda volt, hogy minden rendben van a Kicsikkel, mert nagyon bennem volt az Istis rossz élmény, amikor elvitték őt. Boldog voltam, még nem fájt semmim, és fantasztikus érzés volt, hogy kint van egészségben a két Kisbabám!

2016. január 25., hétfő

Megszülettek!!!!

Ma elfolyt a magzatvíz, így nem vártuk meg a szerdát:)
Anna, 15:30-kor bújt ki 2540g, 50cm
Attila 15:31-kor, 3300g,54cm
Mindenki jól van, egészséges....én meg küzdök most a fájdalmakkal kicsit. De nagyon boldog vagyok:))))))
Részletes beszámoló később:)