Keresés ebben a blogban

2013. december 28., szombat

2013

Életem eddigi legszebb éve: Anya lettem, megszületett a kisfiam! Azt hiszem ezt nem kell részleteznem, hogy miért is érzek így. Egyszerűen csodás minden perc, amit Istivel tölthetünk, megszépít mindent, és annyi örömet okoz. Mindezeken túl, a férjemből is apa lett, és nagyon jó érzés látni őket együtt, és hogy mennyire szeretik egymást, hogy élvezi ő is. Hosszú éveken át a szilveszter egy szívszorító, szorongós ünnep volt nekem, ami semmi másra nem volt jó, mintsem hogy hatalmas erővel a képembe dörgölje, megint el telt egy év, megint nem sikerült, megint-megint-megint! De most minden más lett, már nem fáj, hogy sokáig így volt, ez a boldogság, amit most kaptunk mindent felülír! Ez a 2013-as év nekünk mindig is különleges lesz, hiszen megkaphattuk a mi kis Csodánkat, amiért olyan hálásak vagyunk! 

Ma elutazunk, Isti is majdnem teljesen meggyógyult, még pici köhögés van. Jól telistele pakoltuk a kocsit, még porszívót is viszünk, ha szívni kéne az orrát:). Az éjjeleket újra átalussza, remélem jövőre is megtartja ezt a jó szokását!

Azt kívánom, hogy Mindenkinek teljesüljenek az álmai jövőre, azok amelyekre sokan annyira várnak - és így legyen a 2014 nagyon boldog! Mit szeretnénk mi jövőre? Leginkább azt, hogy boldogságban, egészségben élhessünk, és nem szeretnék telhetetlen lenni, de azt is, hogy Isti kistesója ha lehet, költözzön a pocimba:))) 

Nem lesz térerő és internet sem a Bakonyban ahol a szilvesztert töltjük, így most kívánok Mindenkinek Boldog Újévet!

2013. december 27., péntek

Aludtunk az éjjel!:)

Köszönöm Mindenkinek a tippeket!
Végre igazán jót aludtunk! Este nagyon nehezen akart elaludni Isti, végül apukája hasán sikerült, de ami a lényeg, reggel 9ig aludt!!!! Este fürdettük kakkufüves, tengeri sós fürdőben, adtuk neki a Sinupretet, bekentük a bodyt babyluffal, és elalvás előtt még 3x orrszívóztunk(pedig alig jött valami), ja és mivel még nincs párásítónk, így a radiátorra tettem egy kakukkfüves vizes törülközőt. Nem tudom mi segített, de olyan szuper hogy nem köhögött az éjjel! Reggel még volt köhögés, de most mintha napközben is kevesebb lenne. Jó lenne ha mostmár tényleg vége lenne ennek a betegségnek - de nem merek elkiabálni semmit. Reméljük ma éjjel is jót alszunk majd, köhögés nélkül.
 

2013. december 26., csütörtök

Köhögés

Sajnos a teljes karácsonyi képhez idén hozzátartozik az is, hogy nem alszunk valami fényesen. A tegnap éjjel kifejezetten borzalmas volt. Isti fél4kor kelt fel a köhögésére. Istán átment, hogy majd most ő altatja el, hogy tudjak pihenni. Megitatta, és tápszerrel is megetette Istit, aki csak köhögött és köhögött, és annyira belehergelte magát, hogy áthozta István, ő nem tud mit csinálni. Megfogtam, próbáltam megnyugtatni, erre egyszercsak a telibehányt a mindenfélével amit megivott, a hajamtól a kislábujjamig tiszta hányás lettem, szegénykémet a köhögés nagyon felingerelte. Végül kimentünk vele kicsit a nappaliba játszani, hogy lenyugodjon, mert valahogy ha ébren van nem köhög. Csak éjjel van ez a köhögés, amikor fekszik, akkor valahogy letapad neki, vagy én nem tudom. Persze nappal is köhög picit, de azért az teljesen más. Fél 5 felé megpróbáltunk aludni, Istit is bevittük magunkhoz az ágyba. Talán fél 6 felé el is aludt, na ekkor jött Rupi, aki szintén hányt egyet - gondolom a karácsonyi velőscsont miatt. Erre persze megint felkelt Isti....... fél 7kor aludtunk vissza, és fél10ig tudtunk aludni.
Nem tetszik ez a köhögés mostmár. Ezért is vittem le 23-án a dokinkhoz mégegyszer, hogy megnyugodjak, de nem múlik el azóta sem. Pedig az orrából már szinte semmit sem lehet leszívni. Felhívtam ma a dokinkat, mondjon valamit. Felvette a telefont szerencsére! Azt mondta, hogy ő nem szokott komolyabb köptetőket adni, mert az ilyen pindurok úgysem tudják kiköpni amit ki kell, meg 23-án teljesen tiszta volt még mindene ahogy hallgatta. Azt ajánlotta vagyek Sinupret szirupot, vagyis cseppeket, ez ilyen gyógynövényes cucc, ezt kapja, meg Babyluf légzéskönnyítőt. És ami továbbra is a legfontosabb, hogy csöppentsek az orrába és szívjam, szívjam és szívjam - akkor is ha már nem sok minden jön. Szóval most így csinálunk, és kapja ezeket az új cseppeket is a Fenistil, Calcisimus, Cebion és orrsprayk mellé. Igazából nem mondanám azt rá, hogy beteg, mert nagyon jó kedvű, pörög és napközben keveset is köhög - de az éjjelek ijesztőek. Most persze Isti kipiheni magát a teraszon, már 3 órája alszik a friss levegőn. Ott persze egy köhhintés sem volt. Remélem mostmár hamarosan elmúlik ez az egész, és ma jót alszunk majd az éjjel. Este még megfürdetjük tengerisós, kakukkfüves vízben, az is segít állítólag - remélem utána nem lesz éjjel köhögés! Olyan jó lenne valami olyasmi, mint a felnőtteknek egy cukorka vagy ilyen, mert mi ilyenkor ha elszopogatunk egyet, lenyugszik a köhögési inger és kész - de persze babáknak ilyet még nem találtak ki....

Karácsonyi pillanatkép

Csoda jól telik a karácsony! Igazi boldog meghitt pillanatokkal teli ez az ünnep, hiszen itt van a legcsodásabb ajándék, amit kaphattunk, Isti:))))).

Istinek is jól telik, tiszta extázisban van az új játékoktól, amivel a család elhalmozta: felül a kis rendőr autójára, dudálgat és megy picit, majd leborul, de sírni nincs idő, mert pont ott a mászóalagút, amin gyorsan keresztül suhan, mindenféle kérés nélkül, csupán élvezetből. Odabent talál egy kis tűzoltó kocsit, azzal érkezik ki a másik végén, ahol egy újabb játék, egy ikeás golyópálya várja. Ezen megtalálja a cumiját fentakadva, amit pár órája hagyott el a játék hevében. És akkor a zenélő mesekönyvről, laptopról, ugráló hintáról még nem is beszéltem. Tiszta játszótér:)))

Tavaly ilyenkor történt Rupival az a szörnyűség.....akkor azért imádkoztam minden nap, hogy idén karácsonykor Isti és Rupi mindketten legyen velünk egészségben barátságban - és teljesült!!!! Olyan jó, hogy ez megadatott nekünk :)

2013. december 22., vasárnap

Áll a baba áll

Ma kétszer is pár másodpercre egyedül, minden támaszkodás nélkül felállt Isti:))). 

Tegnap Anyunál aludt amúgy, mi karácsonyi bulin voltunk. Kicsit aggódva hagytam ott, hiszen taknyos is, de anyu megnyugtatott, hogy ő is ki tudja szívni az orrát, és ne izguljak - és tényleg jó kis esténk volt. Persze reggelre már úgy hiányzott Isti, hogy rohantunk érte. Hihetetlen milyen nehéz elszakadni egy rövidke időre is. 

A nátha talán javul. Kicsit köhög néha és még azért szívni is kell az orrát, de jobb szerintem, és ami a fő, hogy a hangulata is jobb, és ettől nekünk is jobb a kedvünk, mert azért befeszültünk cseppet emiatt az elmult napokban.

Megvettem az aventes itatopoharat. Profi egy cucc, de nem sokat iszik belőle, viszont felváltva a cumisüveggel azért csak dupla annyi ital fogy (na ez is kb 2dl-t jelent, de az is valami). 

Lehet hogy veszünk autósülést. Az amazonon most nagy akció van... Majd beszámolok, ha lesz belőle valami, de valószínűleg márkahűek maradunk és ez is römer lesz!

2013. december 19., csütörtök

Laboreredmények

Három napja írom ezt a bejegyzést, de komolyan olyan rohanósak most a napok, hogy nem volt időm befejezni. Istivel sem könnyű, tombol a fogzás, minden éjjel van ébredés, osanit ide vagy oda. Igaz, ma csak reggel fél6kor sírt fel. Fura, de most mindig nagyon éhes ilyenkor, egy pillanat alatt kicuppant egy üveg tápit, na persze napközben alig eszik a fog miatt, már csak a sütőtököt eszi meg, vagy azt se.... Sajnos ma reggelre még be is náthásodott. Most jöttünk a dokinénitől, kapott mindenféle cseppet, kalciumot, meg ilyesmit, de a lényeg a sok orrszívás. Ezt csináljuk is, sok jön le nagyon. Ami érdekes volt, hogy azt mondta, hogy nagyon rossz, hogy nem iszik rendesen, és hogy próbálgassam az itatópoharakat - jó kis mulatság, 1000-2000 forintokért venni őket, na mindegy, azért egyet bepróbálok még, azt hiszem az aventeset.

Na de a lényegek, amiket már több napja akarok írni; voltam a G1-ben, mert a múltkor elmaradt ugyebár az inzulinrezisztencia vizsgálatom. Ha már ott jártam kértem még egy progeszteront, és bár kicsit furin néztek rám, hogy mit akarok ezzel a ciklusom 30.napján, de kíváncsi voltam nem arról van-e szó, hogy van peteérés, csak éppen nem a 14. napon, hanem inkább 25-28fele, így magyarázhatóak lennének ezek a hosszú 5-6 hetes ciklusok. Így legyen ötösöm a lottón, az eredményem a 30. nap

Progesteron 65,7 nmol/l
follic.fázis: 0,6-4,7
ovuláció: 2,4-9,4
luteális fázis: 5,3-86,0:

Tehát volt peteérés, nem is oly régen. Ennek azért nagyon örülök!!! Kicsit megijedtem a múltkori lelet láttán. Persze valami így sem 100%, mivel ilyen hosszú egy ciklus, de lehet hogy ez még a terhesség utóhatása vagy nem is tudom. A lényeg, hogy azért működnek a dolgok:))). De majd januárban Tűű doki úgyis megmondja a tutit. 

A TSH-m most is rendben volt:
Csináltattam Anti-tpo-t is, az is jó lett, ami külön öröm, mert ez az ivigek előtt mindig rossz volt.
TSH 1,7 mU/l       0,5 – 5,0
FT4 9,7 pmol/l      7,8-15,2
FT3 4,0 pmol/l      3,1 – 6,8
Anti-TPO 1,2 U/ml     0,0-9,0

És akkor térjünk rá az inzulin rezisztenciára, nos ezeket az értékeket kaptam:
Éhgyomri Insulin 3,7 mU/l                  2,6-25
Éhgyomri vércukor 4,7 mmol/l           3,9-6,0
Insulinrezistencia Index 22,9              4,5 fölött normál
60 perces Insulin 24,9 mU/l              45 alatt
60 perces Vércukor 4,6 mmol/l         3,9-7,8
Insulinrezisztencia Index 3,3 *           4,5 fölött normál
120 perces Insulin 36,4 mU/l            45 alatt
120 perces Vércukor 4,5 mmol/l       3,9-7,8
Insulinrezisztencia Index 2,2 *           4,5 fölött normál

Kicsit bonyolult a dolog, de szerencse, hogy a fórumos barátnők igazi szakértők, így volt kihez fordulnom egy kis kiértékelésre. A véleményük, hogy nem rossz ez, max egy nagyon enyhe IR. Ez volt ugyebár eddig is, bár jobb lenne ha nem kéne metet szedni most, nade majd Tűû doki mondja meg a tutit. Azt mondták a csajok hogy az nem tökéletes ha a 120perces alacsonyabb mint a 60-as....nem tudom, tényleg bonyolult ez, szóval ezzel komolyan megvárom a szakértőt, de azért nem izgulom magam agyon, mert annyi tisztán látszik, hogy semmi kritikus nincs, inkább csak kisebb finomítás kell. Mondjunk az amúgy is rámfér, amennyit eszek mostanság...jó lenne már lefogyni kicsit végre! Ami a legrosszabb, hogy ha eszek, mindent olyan gyorsan eszek, mert ott lóg valahol rajtam, mellettem Isti, és emiatt szinte habzsolok, ami egyrészt egészségtelen, másrészt többet is eszik így az ember. De nem panaszkodok, mert másfelől nagyon cuki, hogy ott kunyerál mindig, pont mint Rupi:)-két kis koldusom ott áll a térdemre támaszkodva bármit eszek:)). 

Isti állítólag nagyon ügyes úszáson. Olyan büszke rá az apucija, olyan jó hallani ahogy meséli, hogy ezt tudja, meg azt tudja.... Készült egy iszonyat cuki 3D-s video is róla, bár azóta nagyon sokat fejlődött, de azért zabálnivaló rajta Isti, szóval ezt majd karácsony este mutatjuk meg a családnak:)). Ha tudok majd merevítek ki belőle képet, és teszek fel!

És ma pedig elmentem a Laboratórium Kft-hez, és megcsináltattam 30 ezerért az NK-s vérvételt. Lehet hogy már csak januárral lesz meg az eredménye, de erre nagyon kíváncsi vagyok. Igazából ez volt az, ami emelkedett értéke miatt kellett kapnom az IVIGet Istivel. Ezen most sok múlik.....jó lenne szép értékeket kapni!

Ja és még egy hír: megvettük a kis babakocsit: Espiro Magicet. Nagyon tuti kis darab, a babaszafariban akciós volt most. Ez lapra csukódik, nem esernyőre, de ez jobban befér a kis autómban. Istinek tetszik, jól kilát belőle:). Egy fotót ez is megérdemel -  a kék színűt vettük végül, mert így tudtunk csak lecsapni az akcióra:



Na megyek...remélem holnapra jobban lesz Istike!


2013. december 15., vasárnap

Osanit

Tegnap este beadtam 2 bogyó Osanitot Istinek. Belenéztünk a kis szájába, és a felső fogai mellett, a két középső már meg van ugye, ott nő egy harmadik. Nagyon duzzadt az íny, és fehér is, szóval tuti ez okozza a nemalvós éjjeleket. Amúgy rosszabbul eszik is, sokkal rosszabbul, és a korábbi fogzásainál ez volt a jellemző tünet. Na de a lényeg, hogy ma éjjel végig aludt Isti!!!! Nem tudom, hogy ez az Osanit csodaszernek köszönhető-e, vagy amúgy is jobban aludt volna, mert kevésbé fáj már a foga, de nagyon örülök:))))) Már csak az a kérdés, hogy majd ma este is adjak Osanitot vagy se? Na majd eldöntöm aszerint, hogy hogy eszik, viselkedik ma. 

2013. december 14., szombat

Rossz éjszakák

Hova lett az én jóalvó kisfiam?!?!
Az egész kedden kezdődött még Bécs előtti este. Aznap délután egy barátnőmnel és kislányával sétáltunk, és pont azt mesélte, hogy hulla fáradt mert a kislánya egész éjjel sírt, csak kézben volt meg. Jól kiokoskodtuk magunkat, hogy mi lehet, mit kéne tenni, milyen borzasztó a sírni hagyás, de van amikor meg kell lépni..... Este hívott, hogy beteg a baby, lázas-hasmenős-torokgyulladásos nyavalya, és ő meg milyen gonosz, hogy nem úgy babusgatta éjjel. Ezzel a tudattal feküdtünk le, és éjjel 3kor Isti keservesen felsírt. Átmentem, de cumi a szájában volt, és zokogott. Persze hogy kivettem, de úgy is sírt. Egyértelműen megijedtem, hogy tuti ő is beteg lesz, és mindent próbáltam, nem akart aludni, végül a hasamon aludt el 5felé. Másnap kiderült kutyabaja, hála az Égnek, csupán volt egy véres karmolás a szemhéján, talán az. Örültem is, hogy utaztunk szerdán, gondoltam legalább majd nem emlékszik, hogy ha sír kiveszem és magamon altatom, nehogy megszokja. Bécsben jól aludt, és csütörtök este este itthon is jól aludt. Pénteken István hányt és hasmenése lett, mondjuk utólag tudjun hogy csak valami kis gyomorrontás, de amikor éjjel 2kor felsírt Isti megint aggódtunk, hogy tuti beteg, fáj valamije, és kivettem az ágyból ismét, sőt enni is kapott. Bennem kicsit bennem volt, hogy csak nem anyahiány-e ez, és kicsit hagyni kéne, de István aggódott nagyon. Végül átmentem a szobájába a kanapéra, és ott a hasamon aludt el 5fele, akkor raktam le. Szerencsére ismét kutyabaja se volt másnap, de én hulla voltam/vagyok. Ez már a második este vokt, hogy megszegtem az elveimet:
-éjjel csak végszükség esetén vesszük ki a gyereket az ágyból (de már nem bírtam felette állni és simizni)
-enni nem kap éjjel
-magam mellé semmiképp nem teszem
Tegnap este már félve mentem aludni, és nagyon reménykedtem, hogy alhassak egy nagyot, de nem így lett. Isti 2kor megint felsírt, István kitalálta hogy tuti a foga, és menjek át, most hamarabb, 3ra már elaludt, de megint a hasamon a kanapén, utána tettem le. Mi lehet vele????? Lehet tényleg a foga, belenéztünk, és egy felső tényleg jön, meg van duzzadva az íny, de nem nyáladzik amúgy, nem is rág jobban mint máskor..... Én még kicsit gondolok az új tápszerre, ugyanis most, pont hét elején tértünk át HA-ról simára. Szereti, és eszik más tejterméket is, joghurtot, stb, de lehet hogy fáj a hasa tőle?! Ki fogom próbálni, hogy megint HA-t kap, akkor mi van. És persze lehet, hogy ez az egész egy szeparációs dolog, amit jól elrontottam, hogy odavettem magamhoz, és mostmár ezt kihasználja. De ha meg baja lett volna?! Hogy lehet ezt kibírni ha nem tudsz biztosat, ha sír az életed értelme?! Jó lenne gyorsan kitalálni, és megoldani valahogy, mert hulla leszek hamarosan! 

2013. december 12., csütörtök

Bécs

Most jöttünk haza Bécsből. Nagyon szuperül éreztük magunkat, olyan jó kis karácsonyi hangulat volt, gyönyörű ilyenkor a város. Vásárolgattunk is csomó mindent persze, Isti is kapott pár kis ruhát. Szerettem volna neki babakocsit nézni, valami kisebbet, de igazán nem volt bababolt sehol. Nagyon jó volt, minden nagyszülő ott volt, és olyan jó érzés volt, hogy ott van a kicsifiam is!! Úgy tetszenek neki a karácsonyi fények, díszek....tuti odalesz a karácsonyfáért majd. 
A család minden tagja nyaggat mostanság, hogy mit vegyen Istinek....az a baj, hogy már majdnem mindenkinek mondtam ezt-azt. Pedig lehet az lett volna a legjobb, ha többektől közösen egy tanulóasztalt kértünk volna. Az szerintem nagyon tuti, de nem olcsó, mert 12-13ezer. Multkor majdnem megvettem egyet, de aztán gondoltam inkább vaterázok, de nem igazán van használtan semmi, különösen nem a tuti fisher-price. Na sebaj, így is nagyon gazdag karácsonya lesz szerintem Istinek, hiszen mindenki már évek óta ki van éhezve, hogy a babócánknak vásároljon majd. 


2013. december 10., kedd

Az első cipő

Tegnap elmentem progeszteron vérvételre. Ez volt a 23. nap. Nagyon kíváncsi voltam mit fog mutatni, mert kell lennie magyarázatnak az 5-6 hetes menstruációs ciklusokra. Istit nem tudtam lepasszolni megőrzésre senkinek, így ő is jött velem. Vicces volt, ott lógott rajtam a magyarindában miközben vették a vért :)))). Mára meg is lett az eredmény, hát kicsit ki vagyok:
Progesteron 0,84 nmol/l
határértékek:
follic.fázis: 0,6-4,7
ovuláció: 2,4-9,4
luteális fázis: 5,3-86,0
Egy szóval, a béka segge alatt bőven.........ez jó szar. Hát nem tudom mi lehet az oka. Azt hiszem lehet hogy el kell mennem még egyszer jövő héten, mert hátha az van, hogy késik a peteérés, és emiatt még nem emelkedett meg a progi szint sem. De lehet, hogy inzulinrezisztencia kavar be?! Így persze, hogy nincs uh-s cikluskövetés csak találgathatok. De jövő héten még mindenképp csináltatok egyet, meg az inzlulint is megcsináltatom végre. Aztán majd Tűű doki megmondja a frankót januárban. Azért jó lenne, ha jövő héten szebb számot kapnék, mert ez így most azt jelzi, hogy nincs is peteérés? Nem tudom... ezzel  eddig még sosem volt problémám. De majd kiokosodok, ha kell. El kell mennem az NK vérvételre is. Na de ennyit erről.

Inkább írok arról, hogy hétvégén Pécsen, a Cinege cipőnél megvettük Isti első cipőjét. Vagyis cipőit :). Egy cuki kis szőrös belsejű, tépőzáras barna cipőt, és egy kis papucscipőt kék delfinekkel. Nagyon menő benne! Villányban voltunk amúgy hétvégén, minden nagyon jól alakult, és bár ez ilyen borkostolós kis hétvégézés volt barátokkal, egyáltalán nem volt gond, hogy Isti is velünk volt, tök jól bírta a programokat, és remekül el volt ő is. Azt kell mondanom, hogy mostanra kezd kialakulni a humorérzéke - ezt olvastam is valahol, és tényleg így van. Egyre több dolgon röhög, főként Rupin, de sok máson is, és hangosan, sokszor és sokáig - ilyenkor majd megzabálom!

Kinéztem egy szuper összecsukható kis babakocsit, az esernyő helyett - ez szerintem sokkal praktikusabb lenne: Espiro Magic. Nem olcsó persze, de most ráfekszem, hogy találjak egyet használtan valahol.

Holnap megyünk családilag Bécsbe karácsonyozni kicsit. Jön mindkét nagyszülőpáros is - olyan jó lesz!!! Most így semmiféle progeszteron eredmény nem tud lehangolni :))))

2013. december 2., hétfő

Wellness

Annyira jó volt múlt héten a wellness. Vittünk magunkkal nagymamát és nagypapát, anyósomékat, így tényleg igazi pihenés volt, sokat tudtunk kettesben is pancsolni. Nagyon jó volt a szálloda is, az Andrássy rezidenciában voltunk, szuper kedvezményt kaptunk egy ismerőstől. A legjobb az volt, hogy kb mi öten voltunk az egész helyen, na jó, még 1-2 ember, de így, hogy miénk volt az egész wellness rész, az egész étterem, igazán kellemes volt, mert Isti nem zavart senkit, szabadon mászkálhatott. Nagyon cuki volt, fürdött ő is velünk! Én már rég nem láttam őt úszni, mert István jár vele, de talán jobb is, mert ahogy bemutatták a kis víz alatti mutatványokat - hát én majd szívrohamot kaptam, pedig nagyon jól ment Istinek, csak hát mégis. Annyira édes amúgy amikor így vízben vagyunk úgy, de úgy tud kapaszkodni az emberbe, nagyon jó érzés, ahogy úgy megölel. Voltunk borkostolón, addig Isti nagyizott, napközben meg sokat kirándultunk. Nagyon jó kis három nap volt!!!!!

Ma voltunk Mikulás bulin, pár barátnővel szerveztük a gyerekeknek. Nagyon vicces volt, Isti azonnal rárombolt a mikulás csomagokra, és mindegyiket be akarta kebelezni. Persze kicsit még kicsik ahhoz, hogy felfogják mizu, ez majd jövőre lesz igazán izgalmas szerintem, de most is tündérkék voltak. Őrület, hogy ezen a héten már 9 hónapos lesz Isti! 9 hónap.....ennyit volt a pocimban is! Kezd nagyon nagy fiú lenni.... egyre több dolog érdekli, és egyre jobban eljátszik a játékaival. Ami a legkedvesebb számomra az az, hogy Rupit hogy szereti, neki egyszerűen egy külön hangfrekvencián tud örülni, és röhögni rajta :))))

Készülni kell mostmár a karácsonyra, el kell kezdeni sütiket sütni, és ajándékokat beszerezni. Jó kis időszak ez most! Tavaly is az volt, mert itt volt a pocimban Isti - de ez most még sokkal jobb, hogy velünk ünnepel majd. Idén remélem semmi nem fogja beárnyékolni a dolgokat, és tényleg felhőtlen lesz minden!