Keresés ebben a blogban

2014. március 29., szombat

Start!

Több szempontból is eldördült a startpisztoly a tegnapi napon:
1. Megjött. Nem vártam mást, sejtettem hogy így lesz, de ez mindig a mielőtt belevágunk a lombikba hátha mégis típusú utolsó remény...nem baj, most viszont belevágunk!!!! Pár hét múlva beteszik a két kis fagyibabám remélem, előtte pedig kapok egy kis lipidet - aztán remélem következőre már nem jön meg, és ez 9hónapig marad is! Csodás lenne ha sikerülne!!!! 
2. Elindul a lakásátalakítás. Télen vettük meg a mellettünk levő lakást, most ezt összenyitjuk a mostanival, egyéb átalakítások mellett. Tudtam hogy mindjárt belekezdünk, de amikor pénteken dobozokkal várt otthon István, kicsit megijedtem:). Nagyon szuper lesz a végeredmény, de most azért húzós 1-2hónap vár ránk....de legalább kicsit elterelődik a figyelmem, mert emelett, plusz Isti mellett nem lesz sok időm agyalni!

2014. március 28., péntek

Javaslat IVIGre:))))

Tegnap kaptam emailben a jóhírt, megküldték a Bizottság javaslatát, akik azt írták, hogy következő terhesség esetén immunoglobulin kezelés LMWH, D3 vitamin, Prednisolon mellett ismételten javasolt. Szóval megkaptam!!!!!! Intézhetem az ogyit és oepet....ez még azért nem is nekifutás, de meg lesz, csak idő kérdése mostmár!

Ma ezen fellelkesülve hívtam is Fülöp dokit, aki eddig 3x kinyomta a telefonomat. Tudom hogy nem lesz könnyű, de az agyára megyek ha kell, intézem és kész!

Amúgy annyi tévedés van a javaslatban, hogy azt írták prednisolon volt az előző terhességnél is, így javasolják most is, na de nem volt. De ez nem is érdekel, javasolták az iviget és ez a fő!!!! Hurrá:)))))

Göndör haj, még több csaj:)

Mondogatja ezt mindig a férjem, akinek gyönyörű göndör haja van. Mindig azt szerettük volna, hogy ezt örökölje majd a gyerekünk, meg az én kreol bőröm. A bőr már rögtön kiderült hogy meg lesz, ahogy megszületett Isti, de a hajról már egész lemondtunk. De mostanság napról napra jobban kunkorodik a kis haja, egész csigás már hátul, pont mint Apáé:)))))) - gyönyörű!

2014. március 27., csütörtök

Első önálló lépések

Ma megtörténtek az első önálló lépések!! Pont egy hete volt, amikor kezdett önállóan állni, az is Pikleren volt először, és ma ott tett először két lépést is!!!! Persze úgy megilletődött hogy rögtön lecsücsült utána:)))) - hihetetlen nagyfiú!!!!

2014. március 20., csütörtök

Mérföldkő: Isti egyedül áll

A mai nap mérföldkő! Tudtam, hogy már nagyon közel a pillanat, de mégis úgy meglepődtem, amikor ténykeg megtörtént. Egy-egy másodpercre már volt ilyen, de ma ez többször és hosszasan történt meg. Legelsőre amikor délelőtt Pikleren voltunk, idahozott nekem két csipeszt, ezt fogtuk közösen, majd én már rég elengedtem, ő nem is vette észre, tartotta tovább, és állt, egyes egyedül:)))). Délután már ő engedett el engem, és állt egymaga! Olyan ügyes!!!! Egy pillanat alatt járás lesz ebből, egy új totyogós korszak....

Ma voltunk először "hivatalosan" játszóterezni. Hát nem semmi ez a dolog! Először is hozzá kell szokni, hogy a gyerek merő kosz lesz utána. Szerencsére két jófej laza anyuka barátnőmmel és gyerekeikkel voltunk, és ez nagy segítség. Persze mivel Isti még nem jár, nekünk még nehezebb, de a többiek is hasonlóan visszaereszkedtek négykézlábra, mert a kavicsot, homokot olyan nagyon jó túrni:))). Hintáztak, motoroztak, csúszdáztak, de főleg kavicsot markolásztak, sőt a barátnőm kisfia evett is...na ezt nem tudom hogy lehet kivédeni, igyekeztem bent hagyni a cumit Istinek, hogy eszébe ne jusson megenni. Egy picit valahogy el kell engednie magát az embernek, vagy legalábbis nekem, mert hagyni kell, hogy felfedezten a gyerek mindent, de ugyanakkor persze vigyázni is kell rá.... Jó volt, hogy ezt ott helyben meg tudtuk beszélni a lányokkal, és kielemeztük, így könnyebben ment:)
Gyönyörű játszóteret találtunk közel hozzánk, körbekerítve, benti résszel, ahol pelenkázni is lehet, szuper játékokkal. Máltai Szeretszolgálat üzemelteti, de komolyan csudaszuper volt! Persze csodás időnk is volt mindehhez, szóval szép napunk volt nagyon!!!!!

Biztosan hallottátok sokan, Ördög Nóra megint babát vár, 5hónapos! Ugye két hónap különbséggel szülte szintén lombikos kislányát, így emiatt valahogy szemmel kísértem mi van velük. És mit ad Isten, van csoda, spontán terhes lett a második babával váratlanul! Milyen szép lenne egy ilyen csoda nekünk is....... De ha nem is spontán, remélem legalább a lombikunk majd most elsőre sikerül!

2014. március 19., szerda

Bürokrácia

Már vagy 4 hete várok ugyebár a tisztelt HABAB Bizottság állásfoglalására, hogy akkor most mi van, lesz-e IVIG nem lesz, vagy mi lesz..... Közben ugye kaptam egy-két bíztató infót elöljáróban Fülöp és Petrányi proftól, így reménykedtem, reménykedek. Tudtommal Galamb doktor a lábát törte síelés közben, így emiatt is csúsznak a dolgok, mert ugyebár Ő küldözgette volna a válaszokat. Hétfőn kaptam valamit mégis....Pethő Boglárka doktornőtől este emailen egy levelet, hogy majd hamarosan küldik a bizottsági döntést, de addig is elöljáróban annyi, hogy küld egy beutalót és menjek el alloimmun vérvételre. ????????????? Hát kissé ideges lettem és meglepődtem, mert ugyebár nekem az alloimmun leletem ott volt már előttük, meg az Nk leletem is, szóval akkor mi van??? Írtam neki egy mailt, mai napig nem válaszolt rá....szerencsére Petrányi professzornak is írtam, aki volt olyan kedves és még aznap este válaszolt, hogy ez csak valami félreértés lehet, mert most nagy a káosz, és elnézésemet kéri a Bizottság nevében. Ha Ő nincs, és nem ilyen kedves, figyelmes, hogy rögtön válaszol, akkor mai napig nem tudok semmit, hogy mi is volt ez az egész, pedig azonnal visszaírtam, ja mert persze telefonszám, na az nem volt. Szóval így állunk, azóta is várok, és bízom benne, hogy a döntésemet majd hamarosan kézhez kapom, és az nem lesz elkeverve, félrenézve.....
Kész lett az inzulinrezisztencia vizsgálat eredményem, majd felteszem, most elküldtem Tűű dokinak távkonzultációra.

2014. március 13., csütörtök

Zeke dokinál

Hétfő délután jártunk Zeke dokinál. István szerint ezzel most hivatalosan is belevágtunk a második babaprojektbe, bár utálom, ha ezt bárki is így nevezi. Elképesztő azért ez a doki, azt ugyan megjegyezte, hogy ó maga még mindig olyan csinos, mint régen, de, hogy hogy van az 1 éve nála megszületett kisfiam arról semmit, de semmit nem kérdezett az ég világon. Fura....de tudom ő ilyen, meg a legtöbb doki ilyen....már megszületett az a gyerek, utána már kvázi nem az ő gondja, baja, felelőssége....azért picit rosszul esett. Na de lépjünk túl ezen. Szóval, megnézegette a hormoneredményeim, illetve mondtam neki, hogy mostanság milyen hosszúak a ciklusaim, ez most sem lesz másként, mivel 27. napon voltam nála, és UH-n azt látta, hogy most van a peteérésem, de azt mondta ez nem baj, a lényeg, hogy van. A tervek szerint a következő ciklusban, hormonkezelés nélkül betesszük a két fagyibabánkat. Előtte még el kell mennem pár apró vérvételre, ezt elintézem jövő héten. Beszéltünk az immunkezelés kérdéséről is, és csodák csodájára, Zeke doki is javasolta, hogy mindenképp kapjak valamit már a fagyasztott beültetés előtt is. Amúgy azt mondta, hogy a fagyasztottnak az esélye a friss lombikhoz képest 90%. Kérdeztem ő nem lenne-e hajlandó beadni nekem lipidet, vagy ha megkapom a Bizottsági támogatást, akkor esetleg az IVIG-et, de persze ahogy azt vártam is, nem vállalta. Hát ez van, maradok Fülöp dokinál, nincs is ezzel baj, csak remélem, hogy a beadás azért menni fog időben, és nem fog sok idegeskedést okozni. Szóval következő ciklusban SMOFLIPID és utána FET!!!!!!!! Juj de izgalmas............. Holnap elmegyek inzulinrezisztencia kontrollra, illetve megnézetem a 20 táplálékra vonatkozó nutritív allergia panelt, ami nem árt, ha van az embernek a lipidkezelés előtt. Olyan jó lenne, ha sikerülne!!!! Most azért teljesen máshogy megyek neki ennek az egésznek, mint amikor elkezdtem írni a blogot....akkor még semmiről nem is tudtam semmit, most meg akárhogy is de van egy kis tapasztalatom, és persze talán több bizalmam is, mert itt van Isti, és reménykedek, hogy megint sikerül majd....elbízni persze nem akarom magam, sőt, tudom, hogy benne van a pakliban bőven, hogy lesz egy-két kudarc, de imádkozom érte, hogy megint happyend legyen a vége....és utólag majd csak az számít, addig meg erősnek kell lennem, de az is leszek, hiszen van egy csodás kisfiam. Azért elképesztő, hogy megint itt vagyunk egy lombik küszöbén...még akkor is ha ez most egy transzfer lesz csak, de újra itt tartunk....olyan sok érzés kavarog bennem ezzel kapcsolatosan, kicsit hasonlóak mint régen, de persze kicsit mások is....majd lesz lesz egy kis időm írok erről kicsit. Meg kértétek többen hogy tegyen fel az alloimmun leletemet olvashatóbban, hát nem tudom ez hogy megoldható, talán küldjetek emailcímet, és akkor oda szívesen átküldöm majd. Most mennem kell...

Szülinapozás

Olyan sok mindent tudnék írni, de annyira nincs időm mostanság..... de azért egy rövid összefoglaló a szülinapozásról:

Két körben lett ünnepelve Isti, először is pénteken, a születése napján volt egy családi ünnepség, nagyszülőkkel, keresztszülőkkel. Ez délután volt, és pont amikor az alvásból ébredt Isti már jöttek is a vendégek. Összesen 12-en voltunk. Mindenkit nagyon jól ismer, és szeret, de mégis valahogy hirtelen a sok felnőtt szerintem sok volt neki, és senkinek a kezében nem volt hajlandó lenni, végig csak hozzám jött, és azt akarta, hogy az ölemben legyen. Azért egy olyan másfél óra után feloldódott, szerintem az is zavarta, hogy először mindenki állt, és az neki ugye nagyon rossz lehet, nagy magas emberek, ő meg ott lent a földön.... A fő ajándéka egy csúszda lett, amit majd Balatonra viszünk le, de jelenleg még a teraszunkon van. Egyenlőre ezt persze szigorúan csak segítséggel tudja használni, de így nagyon élvezi :)! Aminek pedig a legjobban örült, ahogy ezt egy tapasztalt anyuka barátnőm már előre megmondta, a héliumos szülinapi lufi, amit azóta is boldogan fel-le rángat nevetve. István készített egy nagyon megható és egyben vicces kis videó összeállítást az eddigi összes felvételekből szemezgetve Istiről - ez is közösen megnéztük. Elképesztő látni, hogy 1 év alatt mire képes egy kisbaba szervezete, egy magatehetetlen kis emberkéből egy önállóan mozgó, mindent megértő, humorérzékkel rendelkező, komoly saját akarattal bíró, imádnivaló kisfiú lett! Annyira drágák voltak a nagyszülők, mindenkitől kaptam virágot, vagyis Isti nevében hozták nekem, köszönetként, hogy megszületem!!! Este, miután lefektettük Istikét, pedig Istvántól is kaptam egy nagyon szép nyakláncot...tisztára mintha nekem is szülinapom lett volna, nagyon meglepődtem, és meghatódtam:).

Kedden délután tartottunk Istinek egy szülinapi zsúrt, ahova a kisbaba barátok lettek meghívva anyukájukkal. 16 gyerek volt a "buliban" és anyukáik, szóval szép számmal összegyűltünk ünnepelni. Isti nagyon élvezte az egészet, szerencsére pont a vendégek érkezése előtt 2,5 órát aludt, így kipihenten tudott játszani. Olyan aranyosak voltak a kis lurkók, szuperül eljátszottak, és a jóidőnek hála a teraszra is kimehettünk, ott volt csúszdázás is. Elképesztő volt látni, hogy milyen jól el volt mindenki, semmi sírás nem volt eleinte, aztán persze pár óra elteltével, ahogy a fáradsági szint nőtt, úgy nyűgösödött mindenki, de így is van ez rendjén. Itt is volt persze szülinapi torta, és Isti olyan aranyosan fogadta már az egészet, mint aki teljesen tisztában van vele, hogy most itt mindenki őt jött ünnepelni, állt büszkén a tortája mögött, a többiek meg körbeállták, volt éneklés, tapsikolás :)))). Tudom, emlékezni nem fog még rá, de nekem akkor is felejthetetlen lesz, ő meg majd gyönyörködik a képekben amik készültek, amikor nagyfiú lesz!

2014. március 6., csütörtök

Egy éve ilyenkor...

Egy éve ilyenkor már tudtam, hogy holnap megismerem Őt! Még nem tudtam milyen lesz, hogy fog kinézni, milyen illata lesz, milyen érzés lesz....nagyon izgultam....akkor még nem tudtam, csak sejtettem, hogy Ő a legnagyobb ajándék az életemben, csodás babaillata van, és nincs is jobb érzés, minthogy egy ilyen gyönyörű kisfiú anyukája lehetek!

Az ember azt gondolja, amit a hírekben lát az vele sosem történhet meg...egy hajszálon múlott, de szerencsére nem is történt!

Képzeljétek mi történt Anyuval, még most is remegek: reggel hív a nagymamám, hogy nem tudom-e mi van a hugommal, mert anyu elrohant otthonról azzal, hogy nagy baj van vele, és ennyi, mindezt valami telefonhívás után. Hívom a tesómat, ő épp dolgozik, kérdezem mi van, mondja hogy ki van borulva, mert valamit elrontott az irodában, vagy nem is elrontott, de nem ez a lényeg, de hogy lehet hogy a főnöke emiatt ki lesz rá, és hogy egész este emiatt bőgött, stb.....kérdezem hogy oké, de most találkozik-e anyuval? vagy mi van? mondja hogy nem, tegnap este ugyan hívta, sírt is neki a telefonban, de ma nem hívta. Hívom anyut hol van, azt mondja épp a tesómra vár, mert valami baja van, és most nem tud beszélni, leteszi. Tök fura volt. Visszahívtam a hugom, hogy most akkor ki és miért hazudik, mi van már....erre mondja, hogy vele ugyan nem talizik anya, nem is hívta ma, nem érti. Ő is felhívta anyut, aki neki elmondta, hogy valaki hívta az ő nevében, akira anyu azt hitte hogy a tesóm, sírva, hogy vki megfenyegette, és hogy vegyen ki neki azonnal 1 millió forintot, és adja oda X helyen, és ne mondja el anyu senkinek a családba, mert nem akarja hogy tudják, stb....de sok ilyen személyes dolgot is mondtak anyunak, hogy nehogy felmenjen a vérnyomása (mert ugye neki amúgy van ilyen gondja), meg hogy apának és nagyinak ne mondja el, szó szerint, és ugye ez elég személyes mert pont így szólítja őket tesóm, és ott laknak együtt. Anya meg kivette a pénzt...és ha nem hívja a tesóm oda is adja egy tök idegen embernek!!!! Hihetetlen szerencsénk volt, hogy a nagyi felhívott engem, én meg a tesóm, és mindez még épp idejében történt. Mondtuk anyunak, hogy azonnal menjen el onnan, haza is rohant, hívta a rendőrséget, aztán a férjem is átment, most már visszatették a pénzt is a bankba, de ez elképesztő.......felfoghatatlan. Mondjuk Anyut sem értem, hogy nem kérdez, nem mond senkinek semmit, meg ismeri a hugomat, tudja, hogy nem lenne ilyen szituban soha, csak gondolom, hogy pont tegnap a így kiborult a melója miatt most elhitte ezt az egészet.....azt mondja értsem meg hogy én is ezt tettem volna, ha a "gyerekem" hív fel, lehet, nem tudom....eddig csak a hírekben láttam ilyet basszus, most meg majdnem velünk is megtörtént! A JóIsten vigyázott ránk megint, hálás vagyok érte, hálás vagyok, hogy ilyen aggódó nagymamánk van, és hogy telefonált, mert ha nem hív....abba jobb nem is belegondolni!

2014. március 5., szerda

Pelenkakiütés

Azt hittem sosem fogok már találkozni ezzel a dologgal, de úgy látszik ami késik nem múlik sajnos. Ez leginkább újszülött korban szokott jelentkezni, a neten is azt írják, hogy max 12 hónapos korig szokott előfordulni...na ebbe még éppen hogy belefértünk. 
Kb egy hete vettem észre, hogy Isti popsiján 1-2 pötty van, illetve rá pár napra már eléggé piros volt az egész. Kentem sudokrémmel, mert sok helyen hallani, hogy ilyenkor az a biztos, az elmulasztja gyorsan, de nem akart elmúlni, sőt igazából egyre rosszabb lett. Véletlenül várakozás közben valahol kezembe került egy Baba magazin. Időtöltésként elkezdtem olvasgatni, és mázlimra pont a pelenkadermatitiszről volt benne egy cikk. A lényeg, vagyis ami számunkra a lényeg, hogy a törlőkendő volt a hibás!!! Erre nem is gondoltam! Történt ugyanis, hogy mi eddig csak Pampers Premium Care, vagy Müller saját márkás kendőket használtunk, semmi gondunk nem is volt soha, de nemrég kaptunk ajándékba egy csomag DM-es Babylove törlőkendőt és pelust. A pelust csak nagy ritkán adtam még Istire, viszont a törlőkendőt elkezdtem használni a mindennapokban. El is felejtettem, hogy ebben változtattam, és ez lehet a hibás, de a cikk eszembe juttatta, ugyanis kifejezettem kiemelték, hogy pelenkakiütéskor el kell hagyni a törlőkendőt, vagy változtatni, ez alapvetően fontos. Azóta visszaálltam premium care-re, és láss csodát már 1 nap alatt szinte teljesen eltűnt a kipirosodás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a DM-es rossz lenne, egyszerűen csak nekünk nem vált be. Viszont jó tudni, hogy pelenkakiütéskor nem elég a pelenkára, popsikrémre, vagy arra gondolni, hogy többet szellőzzön ez a testrész, hanem a törlőkendőt is észben kell tartani, sőt!

Egy kis plusz: ma felhívtam Fülöp professzort. Nem is tudom miért, talán mert egy barátnőmmel pont a témáról beszélgettünk....a lényeg, hogy megkérdeztem, hogy intézhető-e az OGYI engedély a HABAB Bizottsági döntés előtt. A válasz nem, meg kell várni mindenképp, mert a döntés másolatát is csatolni kell az OGYI engedély kérelemhez is, nem csak az OEP-hez. Ami jó hír, hogy nála is rákérdeztem, hogy nem tudja-e milyen döntést hoztak, és azt mondta, hogy de igen, ő úgy emlékszik, hogy támogatták az esetemben az IVIG-et, méghozzá 3 darabot. Ez szuper, remélem így is van. Beszéltem vele pár szóban arról is, hogy most, hogy van engedélyem SMOFlipidre is mi a menet, de mondta, hogy örüljek, az ott lesz talonban, de ne legyen rá szükség, legyek rögtön terhes az IVIGgel. Majd személyesen kezdem el azt hiszem neki magyarázni, hogy én azt szeretném, hogy a fagyasztott transzfer előtt adjon be nekem egy lipidet, és ha ne adj Isten nem sikerülne, akkor majd a rendes long protokoll-os lombik előtt egy IVIGet.  Mindenesetre kellemes meglepetés volt ez a telefon, minden szavát értettem, nem rázott le pillanatok alatt, sőt emlékezett a nevemre a bizottsági ülésről is, ami nem semmi valljuk be :). Most akkor várakozó álláspontra teszem magam ezzel kapcsolatban, és bízom benne, hogy ahogy Galamb Ádám doktor ígérte jövő hét folyamán kézhez kapom a bizottsági döntést, és akkor intéződhetnek a dolgok tovább.

Isti rosszalkodik, de ilyenkor a legcukibb

A fő rosszaság Rupi szárított tápjának a szétszórása. De ma valahogy rájött, ha kiszed egy darabot, és ledobja a kutya elé akkor az megeszi. Hát majdnem megzabáltam őket, ahogy aprólékosan nagy türelemmel egyesével etette Rupit. Aztán elfogyott a táp a tálból, de a földön volt még 1-1darab kiszóródva, azokat szépen megkereste neki Isti, és odaadogatta Rupinak. Majd ez is elfogyott. Ekkor Isti nem tudom hogy észrevette, hogy a vizes tálban is úszik egy darab. Akkor fogta, kihalászta Rupinak és odadobta elé. Honnan jön rá ilyenekre?!? Mondjuk én is jófej és következetes vagyok, hogy most nem szidtam le emiatt, hogy a kutyatálban túr, de a szavam is elállt olyan nagyon tündérek voltak!

2014. március 4., kedd

Keddi babamenü

Azt hiszem kezdek túlzásokba esni babakaja készítés terén.... Már csak nevetek magamon néha, de ez van, ha egy anya imád főzni, szeret enni, és persze a kis gourmet 1évesének is a legjobbat akarja:)))) - na jó, ez azért tényleg tán túlzás volt, mai menü:



Csőben sült zöldséges csirkés-marhás krumplipüré - ajánlom annak aki igazán szöszölős ételt szeretne a gyerekének ebédre (mert szerintem babaételek között ez annak számít)

Hozzávalók:
Hagyma
Répa
Cukkini
Darált csirkehús és marhahús vegyesen
Pritamin paprika
Paradicsom
Krumpli

Elkészítés:
Megpirítom a hagymát, rádobom a husit, azt is pirítom, majd kis só, kis bors, piros paprika. Rádobom az aprora kockázott paradicsomot, hogy legyen leve, a frissen lereszelt répát, és a szintén kockázott pritamin paprikát, és főzöm. Ha megfőtt a hús és a répa, akkor hozzáteszem a frissen lereszelt cukkinit is, ettől kicsit leveses lesz, de még úgyis főzöm tovább kicsit. Közben krumplit hámozok, és az avent párolóban megpárolom, majd turmixolom, pici só - kész a krumplipüré. Ezt egy hőálló tál aljára teszem, majd jön a husis ragu, majd újra egy réteg krumpli, és a tetejére kis reszelt sajt. Sütőbe teszem és összesütöm! 

Igazából felnőttként is tök finom lenne ez az étel, de én persze magunknak valami teljesen mást főztem, csak hogy bonyolítsam a dolgokat. Ja és persze előtte lesz husileves is, mert az a kedvenc. Na, hát így néz ki egy keddi babamenü:))). És még csodálkozok, hogy nincs időm semmire.... Persze nem minden nap csinálok ilyesmit, de gyakran főzök, azért igyekszem úgy, hogy nekünk és Istinek is jó legyen és ne legyen ilyen macerás. Hozzáteszem ezt ma csak azért vállaltam be, mert Isti hatalmasat aludt a teraszon közben, mert amúgy egy dolog van amit kifejezetten utál, ha én a konyhában csinálok valamit. Biztos azért mert nem lát fel a munkapultra, de közben tartani, vagy magamra kötni már nem bírom. Ilyenkor sír, áll a lábamon és rángatja a nadrágszáram, esetleg Rupi kajájával játszik, ami még rosszabb. Szóval főzni leginkább csak ha alszik...
Mostmár csak azt remélem meg is eszi a kis Drágaság ezt a finomságot!


2014. március 1., szombat

Megvan az ogyi engedélyem SMOFlipidre!!!!

Felhívtam Bódi Bernadetett a Gyemszinél, és azt mondta már rég kész van az engedély, át is küldte mailen azóta. Két hetet vártam a telefonálással, pedig másnap meg is csinálták a dátum szerint. Na majd legközelebb bátrabb leszek. Lényeg, hogy ez már a kezemben van:))))

Beszéltem Galamb Ádámmal is a HABABtól, ő azt mondta még kb 2hét mire kiértesítenek az ülés eredményéről. Addig szerintem nem ártam elkezdenem intézni az ogyit ivigre is, max ha nem kapom meg, akkor futottam egy felesleges kört. Ha viszont megkapom, akkor rögtön mehet az oep.... De még mindig kérdés bennem hogy kinél csináljam?!? Valaki javasolta Sziller dokit, de nem is ismerem.....még nyomozok kicsit, aztán döntök, de hajlok arra, hogy maradok Fülöp profnál, akármilyen macerás is ez néha.